Valódi segítség a háborúban - Egyszerűsödött és támogatottá vált a menedékes személyek foglalkoztatása

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a jogalkotó példátlan gyorsasággal reagált az Ukrajnából érkező, háború elől menekülő személyek foglalkoztatásának megkönnyítésére, ugyanis az ezzel kapcsolatos 86/2022. (III. 7.) kormányrendelet mindössze kevesebb, mint két héttel a háború kitörését követően hatályba is lépett. 

Első lépésként a rendelet kiterjeszti a menedékes státusz személyi hatályát minden 2022. február 24-ét, azaz a háború kitörésének napját megelőzően Ukrajnában tartózkodó ukrán és nem ukrán személyre, valamint családtagjaikra. Ez azt jelenti, hogy szinte minden Ukrajnából menekülő személy jogosulttá válik Magyarországon a menedékes státusszal járó védelemre. Így a legtöbb munkakörben az Ukrajnából menekülők munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak Magyarországon, akár munkaerőkölcsönzés keretében is. Ha pedig a munka jellege miatt mégis szükség van munkavállalási engedélyre, annak megszerzése mostantól sokkal könnyebbé és gyorsabbá válik.

A munkaadók még a fentieken túl is érdekeltté lettek téve az Ukrajnából érkezők foglalkoztatásában. A 96/2022 (III. 10.) Korm. rendelet márciusi hatálybalépése óta azok a munkaadók, akik ukrán állampolgárt, vagy ukrán-magyar kettősállampolgárt foglalkoztatnak legalább heti 20 órában, és megfelelnek a rendeletben foglalt egyéb feltételeknek, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elektronikus úton támogatást igényelhetnek. A támogatás legfeljebb 12 hónapra biztosítható, amely időtartam egyszer meghosszabítható legfeljebb ugyanennyi időre. A támogatás célzott, azt a munkaadó köteles a munkavállaló utazási és lakhatási költségeinek a fedezésére fordítani. A támogatás mértéke havonta a munkavállaló lakhatási és utazási költségének az 50%-a, de legfeljebb személyenként a 60.000,- forint, valamint a munkavállalóval egy közös háztartásban élő kiskorú gyermekek után gyermekenként legfeljebb 12.000,- forint.

A háború kitörése óta sokszázezer Ukrajnából érkező személy kényszerült elhagyni az otthonát tragikus körülmények között. A hazánkban bevezetett szabályok egyrészt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt az időszakot a menekülők a személyes tragédiák árnyékában, de valahogy mégis átvészelhessék, másrészt átmenetileg csillapíthatják a hiányszakmákban fennálló munkaerőhiányt is.


Amennyiben a fenti kifejtett szabályozásokkal, illetve támogatás-igénylési eljárással kapcsolatosan bármilyen kérdése van, keresse kollégáinkat bizalommal ügyvédi irodánk elérhetőségein.

Szakterületeink